Vörös Félhold Fogadó

[Megérkezés, beköltözés]

//Az utcán, majd a fogadóban//

*A lenyugvó Nap aranyló fényével vonja be a várost lassan elfedő ködöt, különleges derengésbe vonva az utcákat, és az embereket, akik dolgavégezetten indulnak otthonuk felé, avagy az egyik fogadóba, kocsmába, hogy méltó pihenéssel koronázzák meg kimerítő napjukat, mit sem sejtve a közelgő hatalomról, amely palástolva is tisztán kivehető a hozzáértők számára...*
*A lassan kiürülő utcákon paták dobogása zavarja meg a fülledt csendet, s kisvártatva fel is tűnik a zaj forrása, egy pompás, feketére lakkozott fából készült négylovas hintó képében. A kocsin díszelgő arany berakások csak úgy sziporkáznak a Nap utolsó sugaraiban, ahogy rövid zötykölődés után befordul a nagy, háromszintes fogadó elé, amin ezüstös cégér hírdeti büszkén: "Vörös Félhold Fogadó."
*Alig áll meg a hintó, máris egy fiatal fiúcska pattan le a hátul kialakított kis ülőalkamatosságról, és indul sebesen a tetőre rögzített csomagok felé. Gyakorlott mozdulatokkal szedegeti le a súlyos poggyászokat, s indul velük a fogadó felé.*
- Eldricht... Várj csak, ifjú barátom... - *Hangzik fel egy mély bariton a kocsi belsejéből, mire a fiú azonnal megfordul, és sóbálvánnyá meredve tekint a homály mélyére. Zöld szemeiben a csipetnyi félelem mellé jókora adag izgatottság is vegyül, ahogy le sem veszi tekintetét a hintóból kiszálló magas alakról.*
- Ig...Igenis, mester. - *A sápadt arcon fáradt mosoly jelenik meg, az átható, gleccserkék szemekben pedig apró csalódottság szikrája izzik fel. Hiába, a fiú következetesen mesternek szólítja, bár számtalan alkalommal kérte már tőle, hogy nevezze bátran a nevén... Tesz néhány lépést Eldricht felé, s hátralendítve éjfekete felleghajtóját, leguggol elé, hogy szemük egy magasságba kerüljön.*
- Kértelek, hogy ne nevezz így... - *Vált mosolya kedvesebbre.* - Azt add csak ide, kérlek. - *Ében bőrkezstyűbe bújtatott jobbja egy hosszúkás, vékony, fehér selyemlepelbe bugyolált csomagért nyúl.* - Ezt majd én viszem. - *Mondja, s azzal belép a fogadó ajtaján.*

*A kinti hűvös idő után jólesően öleli körbe a kellemes melegség, amiről a fal mentén álló két kandalló gondoskodik. Körbetekintve aprólékos gonddal veszi szemügyre az ivót, majd a pulthoz lép, s óvatosan lenyomja az azon található kis csengettyűt.*
- Azonnal jövök! - *Harsan nyomban egy kiáltás, s kisvártatva meg is jelenik egy pirozspozsgás, vidám tekintetű férfi, s a kötényét simítgatva áll az érkező elé.* - Miben segíthetek?
- Szobafoglalásom van... - *Mondja, s egy apró papírdarabot csúsztat át a pulton a másiknak. Csupán egyetlen betű szerepel rajta, egy cirádásan megrajzolt, égkék "A" betű, de a férfi láthatóan elsápad, ahogy felismeri a jelet.*
- Igenis uram! természetesen már elkészítettük a szobáját! Ha nem kíván semmit, kérem fáradjon utánam! - *Hadarja a pultos, s kötényét félredobva indul az emeletre vezető lépcső felé.*
~Egek...~
*Csóválja magában a fejét.*
~Mindig mindenhol ugyanaz...~
*Néz kissé csalódottan a másikra, de csupán egy udvarias mosolyt varázsol arcára, és készségesen követi vendéglátóját.*
- Köszönöm. - *A lakosztályához vezető néhány percben elkeseredett vidámsággal próbálja felmérni, vajon hányan tudnak már a szigorú titoktartás ellenére az eljöveteléről, de végül feladja a találgatást. Röviden megköszöni a pazarul berendezett lakosztályt, majd miután végre becsukódott mögötte az ajtó, és elcsendesült minden, egy mély sohaj kíséretében az egyik ablak elé áll, s behunyja szemét.*
~Sokan vannak... Rendkívül sokan.~
*Vonja össze szemöldökét, s tekint a ködön túlra, mintha csak látná a gonoszt, ami felütötte fejét a környéken.*
*Miután kipakolt, és mindent gondosan elhelyezett, a hidegre való tekintettel felölti fekete, magas gallérú kabátját, és leül az ivó egyik székére. Biztosítja a pultost, hogy mindennel tökéletesen meg van elégedve, majd miután a férfi végre elfogadta ezt sokadszori ismételgetés után, gondolatai rengetegébe merül, s próbál rendet teremteni a kuszán száguldó képek, feladatok és arcok között.*

*Halk lódobogás rázza fel a csendes utcát. A lassan mindent ellepő köd mélyében egy ló tűnik fel, s rajta fekete lepelbe bújt lovasa. Az állat egy pillanatra megtorpan, mikor a lemenő Napot egy, számára jól ismert hang búcsúztatja. Farkasüvöltés. A lovas arcát takaró felleghajtónak hála nem látszik a nő szemében megvillanó apró szikra. Nem is oly régi emlék éled benne fel ismét, hála a már számára is ismerős hangnak. Szemeibe könny szökik, majd a hófehér mént megsarkantyúzva tovább halad.
Alig két utcával arrébb végül megtalálta azt, amit keresett. Egy háromemeletes épület előtt állt meg. Komoran végighordozta tekintetét az aprólékosan megmunkált ajtón és ablakkereteken, majd a vörösmárvány berakású lépcsőn. Most először aznap, apró mosoly húzódik finoman ívelt ajkain, majd lepattan lováról,hogy azt a korláthoz kötözze, amíg meg nem érdeklődi, hogy van-e kedvence számára is szállás, mikor váratlanul elébe toppan egy kisfiú.*
- Jó estét, kérem, bízza csak rám a lovát, gondoskodom róla.
* S biztató mosoly kíséretében nyújtja mancsát a kantár felé... Thalia nem mozdul. Lélektükreit a másikéba mélyeszti, s azon gondolkodik, vajon megbízhat-e a gyerekben. Majd végül úgy dönt, megbízik a kislegényben, hogy az nem fogja elkötni kedvencét, ki immáron harmadik éve hűséges társa. Nem megy be rögtön, inkább csak némán áll, s figyeli, ahogy az erős, fehér jószág eltűnik a sarkon, hogy egyenest az istállóba vigyék, hol megkaphatja a jól kiérdemelt pihenését. Majd a nő némelyest megnyugodva indul el a bejárat felé. Ében kesztyűbe bujtatott keze a hideg kilincsre fonódik, majd az ajtó kitárul, s belép a fogadóba. Halk kattanás jelzi ismét a bent lévőknek, hogy új vendég érkezett köreikbe. Félre állva az érkezők és távozók útjából felületesen körbenéz, majd miután megállapodott a pult előtt található egyik, kényelmesnek tűnő faragot székkel úgy dönt, ott foglal helyet. Némi habozás után a pultosra néz, s megvárva, amíg rá tekint, rendel.*
- Egy pohár bort kérek... egyelőre csak.
*teszi hozzá halkan, hiszen úgy tervezte, hogy tovább marad. Egy közeli faluból érkezett ide, egy, a számára fontos dolog miatt, s míg az italra vár, körbetekint, nem is foglalkozva a felé irányuló vizslató szempárokkal. Bizonyára nem éppen illendő egy ilyen pénzes helyen így mutatkozni,...*
~ fene bánja... ~
* Jegyzi meg magának lemondóan, most van elég gondja ezen túl is.*

Egy órás gyaloglás után Dante És Lex El érik a Vörös Félhold fogadót.
Dante vakarva a fejét jobbkezével ballal korgó gyomrát fogva.
:Miért is ide jöttünk? *elekzd gondolkodni* Ki tudja Menjünk együnk MAjd el kezd vidáman be futni a fogadóba.

: Gyere Lex! *Kiáltja hátra Barátjának.*

Dante be toppan és mély levegőt vesz, hogy minél több illat jussunk tüdejébe a sok ínycsiklandozó falattól melyeket már méterekről meg érzett a fogadón kívül. Majd miközben élvezi az illatokat bentebb lép Meg látja a pult mögötti Italos hordókat még jobbra derül a kedve. Ahogy szeme cikázik jobbra balra fel méri a fogadót, elég jómódú helynek látszik de sebaj.

Mikor Lex barátja be ér a fogadóba, Dante Már a pult felé halad, majd a pult előtti székek között rögtön az ott ülő fekete leples alak mellett a Pultra csap és a Pultost kéreti majd hangos szóval:

: - Ételt Italt Ide ! Mindenki aki a pultnál ül és annak a férfinek ott *közben Lex-re mutat* ÉS azoknak a furcsa alakoknak sarokban is Ingyen Pia!

Majd lenyúl bal cipőjéből elő ránt néhány aranytallért *kisebb könnycseppekkel meg válik tőlük, majd a pultra dobja*

Immáraon megint csörömpölve érkezik be Lex a fogadóba, mert visszaúton kilazította újfent a vértjét. Miután nemkis hadicsellel kierülte a hatalmas fogadóajtót, amit maga után be is tett, hálátlan recsegeéssel jutalmazva Lexet, Eny kövér izzadságcsepp gördül le, társa szavnak hallatára. Mire felucsud, hogy mégsem ő állja a fogadó, népesnek nem mondhta, egy vérbeli kocsmához képest, mégis azért népes társaságot bent, hiszen ha már hárman vagyunk bent az tömeg, már a söntés mellet álldogál közrefogva Dantént a fekete ruhás alakkal.
-Huh- Zilálja kicsit túltettetett fáradsággal. - Keress munkát barátom vagy egy lovat, mert ez így nem élet.- mondja, miközben hangosan korgó gyomrát simogatja.- Mégiscsak megkelelt volna enni azt a farkast, mert farkaséhes vagyok.- Tódítja, és hatalmas vigyor űl ki arcára. miután eljátszadozik kicsit a vértjével, igazítva azt, addig míg minden moccanására, valamijen már már szépnek halható zajt ad ki magábol, rájön arra hogy ha jól mozog, ebböl még muzsíkát is lehet faragni, és gyermetegen játszadozik, nem is figyelve a mellet ülőre, aze elé kirakott kupára, sem az unott arccal, mogorván szemmel verő emberekre. majd hirtelen odaveti barátjának.- legközelebb valami kisebbel kezdjünk ki, mindjárt egy szalamandrával. Biz isten a homokban nincsnenek ilyen furcsa lények, pedig sok vérvörös teliholdat láttam otthon.- Meséli miközben észrevette magát, és az elötte lévő kupát amit egy huamra fel is hajtott.- Ehetnénk is akár most, már tudom is mit eszek, szól oda cask félvárrol, félig Danténak, félig a kocsmárosnak intézve a szavait.- Ha nem gont akkor én tevepúp sültet ennék.- Majd vadul kutatni kezd a páncéljában, és némi akrovbatikusnak csöppet sem mondható szerencsétlenkedés után egy kődarabot szd ki mellvértjéböl, amit unottan a mutató és hüvejk újja közé vet, és lenéző mármár megvető undorral pöccinti el.

:: Lexel és Danteval, majd újra a pultnál, egyedül ::

*A hosszú út után elégedetten emeli közelebb ajkaihoz a teli töltött borospoharat, majd a távolság lassan, teljesen megszűnik, s immáron csak a jóleső, szomjat csillapító élvezet marad. Az otthoniak közül kevesen jártak erre, de akivel csak volt módja beszélni az mind az egekig dicsérte a fogadót. Hát nem csalódott. Alig telik el öt perc érkezése után, az ajtó kivágódik ismét, s két alak csörtet be rajta, korántsem gyámoltalan módon. A pulton csapódó kézre csak egy szúrós tekintett a reakció, ez nem egy kocsma ugyanis, bár ő maga sem panaszkodhat, ami a modortalanságot érinti. Minden esetre az ingyen ital kárpótolja a dologért, így nem szól közbe. Látva a pénz hangos gazdájának arcát titokzatos mosoly ül ki arcára, majd a két alak felé fordítva fejét megszólítja őket.*
- Erre semmi szükség, majd én meghívlak titeket...
*Szól halkan, mégis jól érthetően. Ezek után a fogadós felé fordul.*
- A két úrnak egy jó nagy adag sültet, és egy-egy kupa sört. Nekem egy üveg bort, legyen szíves, a számlát a végén maradéktalanul rendezem.
*Majd körbetekint, egy közeli, nagyobb asztalt szemel ki, mi minden bizonnyal remekül megfelel majd a célnak, vagyis kényelmesen helyet tudnak foglalni mindannyian. Mielőtt megindul int a két alak felé, majd leül, kényelmesen hátradől, lábait keresztbeveti, majd kezébe fogja kupáját, miben még maradt egy utolsó korty nedű és egy húzásra kiissza. Türelmesen megvárja, amíg a két fickó helyett foglal.
Alig telik bele pár perc egy felszolgáló meghozza a kívánt finomságokat, a kellemes illat mellé kiváló minőségű és bőséges eledel párosul. Thalia egy darabig szótlan nézi őket, majd továbbra is halkan így szól.*
- Jó étvágyat!
*Azzal letudja a dolgot, nem beszélteti vendégeit, had egyenek csak, ahogy hallotta igencsak rájuk fér a koszt és az ital. Nem igazán vágyott társaságra ez némileg talán látszik is rajta, de nem modortalan. Ében leple alatt most először azonban mindenkit jól szemügyre vesz. Látszólag mindenhol, itt is, ugyanazon sznob, vagy éppen szerény emberek sokasága tarkítja a helyet. Azonban most ráakadt valakire, aki valahogy másnak tűnik. Rajta is látszik, hogy a pénzzel nincsenek gondjai, öltözéke viszont jóval szerényebb, és egyszerűbb. Thalia szemeiben kíváncsi fény lobban, elhatározza, hogy kideríti, ki is lehet a rejtélyes alak. A két étkező felé fordul.*
- Elnézésüket kérem, de fontos dolgom akadt, most távozom a körükből, de kérem, érezzék csak jól magukat, a számlát majd én rendezem a fogadóssal.


*Kezében a kupával felkell az asztaltól, és poharával visszasétál a pulthoz. Ezúttal nem az ajtóval szemben, hanem a pult oldalához ül. Az üveg bor, mit rendelt a két férfinál maradt, nem véletlenül, ő majd rendel másikat magának. Nem gazdag, de elég pénze van, miből egy jó darabig el vendégeskedhet, valamikor meg úgyis munka után kell néznie. Így a fogadóshoz fordul, újra.*
- Tele kérem.
*Rakja le a kupát az asztalra. Mikor tekintete találkozik a férfiével és az már kiöntötte neki az italt közelebb vonja magához, majd ő maga is közelebb hajol, hogy a fülébe súghasson. Éppen vele szemben áll a fekete kabátos alak, kiről érdeklődik. Ha a férfinak fel is tűnne a jelenet, nem látna mást, csak egy ébenbe bújt, sápadt arcú egyént, mindehhez kiváló kontrasztot adó vérvörös ajkakat. A szabályos, szép arcot vélhetőleg hófehér, hosszú, egyenes haj keretezi. A nő mély, suttogó hangja mindehhez remekül párosul így nem is csoda, hogy a fogadós kissé zavarba jött. Mindez mit sem érdekli a kíváncsi nőszemélyt.*
- Mondja kérem, a mögötte álló, magas gallérú, fekete kabátos férfi kicsoda...?
*A fogadós hallgat. A nő a vállára helyezi kezét és megszorítja azt, így ösztökélve a válaszra informátorát.*
- Nézze hölgyem, nem adhatok információt róla Önnek... Az Úr a fogadó nagyra becsült vendége.
*Thalia megköszörüli torkát. Nincs ínyére, hogy megtagadják tőle, amire vágyik.*
- Nézze kérem, csak egy nevet kértem, nem rangot vagy szobaszámot...
*Majd keze feljebb kúszik, hosszú körmével kissé megkarcolja a férfi nyakát, ezzel is nyomatékot adva szavainak.*
- A neve Lyon Ambrose. De többet nem mondhatok és kérem eresszen el.
*Abban a pillanatban a fogadós ismét szabaddá vált. Thalia arcán elégedett vigyor díszelgett. Most már tudta a férfi nevét. Na de így mégsem mehet oda hozzá. Inkább a távolból nézte tovább, - ami alig lehetett három méter – s a nevet ízlelgette, mi oly ismerős volt számára. Már hallotta valahol. Na de hol és kitől is? De persze a fő kérdés az maradt, hogy mivel is foglalkozik a rejtélyes Ambrose Úr.*

*Széles vigyor ül ki Lex borvirágzó arcára, és hátbacsapja barátját- De szertem ezt az országot!- Felkiáltással. -Hát szíves örömest elfogadjuk öntöl a meghívást- Veszi át a szót, miközben a meglepett Dantén félig meddig vonja, húzza maga után, az aztalig ahol édes hármasban leülnek, és Lex igencsak a páncélall egyut horpadó, éhes gyomra felülkerekedik, és csak úgy habzsolja magába aze elé hozott, incsiklandó, már már helyi szinten mesteműrnek nevezhető sültet, amit csak úgy féltudatlan konstatál, hisz már a szeszes nedü, az éhség elvitte annyira a józan eszét hogy ilyen dolgokat ne vegyen észre, azt sem, hogy a kedves vedéglátójuk távozott az asztaltol. Miután már majdnem befejezte a sultet csak úgy teliszájjal odavetni az üres széknek- Amgy, lnézést kérm - nyel egyet Lexandro d'Arq- fagy belé a szó és heves fejkapkodás, és persze páncélcsörgés mellet keresi a högyet, amint zt a pultnál megtalálja, kicsit mégjobban elvörösödika feje, majd üstökét megvakarva Dantét letolja hogy igazán rátaposhatott volna lábára vagy valami hogy viselkedjen.

Dante bár büszkesége miatt nem igazán fogadja jól a meghívást tekintettel hogy a köpenyes alakról ki derült hogy nő. De El fogadja Mert ugyan akkor ajándék lónak ne nézzük a fogát gondolja magába.
Ő maga is leül az asztalhoz majd a falatok meg érkeztével neki lát enni inni, szinte észre se veszi mikor a vendéglátójuk el tűnik csak akkor figyel fel rá mikor érdekesen tekint Lex körvonalaira, hála a sok italnak, hogy a levegőbe tekint és beszél majd hallgatja ahogy Lex-től kapja a letolást közben takarja hogy legbelül nevet az eseményeken.

Dante pár pohár után és az étel elfogyasztása után a sarokba dől nézve a fogadóban jelenlévők tevékenységeit. Gondolkodik miközben Láthatólag Lex z asztal túloldalán, jól érzi magát a bőrében.

Hátra dőlve poharát lógatva kör körkörösen lassan forgatva benne az italt.

A fogadót eddig még nem vette nagyon szemügyre most fedezi fel igazán hogy teljesen más mint az előző ahonnan eredetileg jöttek.
Majd Lex felé szól aki látszólag már alig van ébren.

Dante:
*Lassan vontatottan*
-Kéne keresnünk valakit aki útba igazít *előre dönti a fejét majd vissza és meg rázza* Ad valami melót. Vagy valami biztos szállást.

*Majd csuklik egyet*

-Rögtön Jövök *ki sétál a fogadóból*.

Pár perc elteltével vissza jön vizes fejjel, hátizsákjához érve amely az asztal mellet hevert egy ronggyal megtörli fejét.

Majd már kicsit józanabbul vissza ül a helyére.

Dante körbenéz ismét már nem álmos egyáltalán. Hála a fejmosásnak a ló itatóban. el kezdi a népet fürkészni. Hátha lát olyat aki útba tudja őket igazítani esetleg munkát adni.

Majd Lex felé fordul és kérdezi tőle. féloldalasan felé fordulva.
Dante:
-Szerinted ki tudna innen nekünk segíteni? Ebből a szemszögből nem látok senkit sem de lusta is vagyok felállni. MAjd végig méri Lex állapotát.
Dante Maga elé halkan:
-Azt hiszem ezt a kérdést még egy ideig halasztom.

Közben ismét fel figyel vendégül látójukra a pultnál, de nem megy oda inkább csendben a háttérből szemlélődik. Majd a távolból meg próbálja leszűrni vajon mit nézhet a tömegben. Titokban reménykedve hogy valaki olyat akit ők is keresnek. De sajnos nem lehet látni. Ezért ül és már kicsit aggódva Lexre néz és mondja.

Dante:
-Neked sem ártana egy arc mosás, barátom. Mondja kicsit kételyes nevetéssel ami a végére el hal.

Lex már igazán jól érzi magát, a tetemes fogás, illetve bor elfogyasztása, révén, magába konstatálja részegülten hogy jócskán sokat fogyasztott, amit egy bólintással pecsétel meg, habár Dante itta meg szinte az egészet az már fel sem tünik neki. A székben elfeküdve emészt, hangos büfögések mellet dícsérve az ételt, már-már elalszik ebben a kényelmes pózban nem zavartatva magát se a szék recsegésétöl, se a fránya világ forgásától.

Lapos, lusta nézéssel néz körbe a fogadó patinásság, némi érdeklödést próbál mutatni a hirtelen emgkettőződött emberek, asztalok, kandallók székek falikárpitok és egyéb tárgyak iránt, bár nem köti le csak egy édes, kellemes meleg érzés tölti ki, és már-már szinte lebeg a székében ülve.

Dante hozzá intézett szavaibol nemsokmindent vesz ki, csak kéne út, meló ,szállás jut el bórgőzős agyába, amire egy halk nyögéssel reagál.

Azt se veszi észre hogy barátja felállt az asztaltol, mert mire vissza ér már bizon az örök varázslatos asztáldőnék homokvilágában van, misztikus lényekkel, és varázslatos vértben, csodálatos fegyverekkel harcol, mert bizony elnyomta az álom.

[Minden vadásznak]

*Hirtelen eszmél révedezéséből, ahogy érzékei megsúgják, elérkezett az idő, amire várt. Megérezte a közelben vadásztársai kisugárzását, s felvéve erejük fonalát rögtön tudta, hogy a fogadóhoz tartanak. Halk sóhajjal készül fel feladatára, s rejtett lelkesedéssel tekint a jövőbe.*
~Nem kellett csalódnom. Ifjak, de ők jelentik a jövőt...~
*A gondolatra halvány mosoly szökik az arcára, amely tovább szélesedik, mikor nyílik a fogadó ajtaja, s előbb egy, majd még két vendéggel bővül az ivó társasága. Nem pillant az érkezők felé, egyetlen másodperc alatt felméri erejüket. Mindegyikük más szinten áll, de ami az igazán érdekes számára, az a sok egyéni vonás, amely vadászonként más és más, amelyet bélyegként hord a viselője, és amely a jövőt rejti magában.*
~Tanításra szorulnak... Már tudom is, kitől fogják megkapni...~
*Szövi tovább gondolatai fonalát, amelyet egy halvány mosollyal zár le. Érdektelenséget tettetve nézelődik az ivóban, miközben gondosan hallgatja, hogy ifjú társai miről beszélgetnek. Örömteli a fordulat, hogy a kettő, aki együtt érkezett, máris ismeretséget kötött a harmadikkal, így a bemutatással már nem kell vessződnie. A két férfi már valamelyest tapasztaltabbnak tűnik, de a nő... Ő még csiszolatlan, de jövőjét tekintve érdekes személyiség. Kíváncsiságától hajtva megkeresi tekintetét, és mélyen a lélektükrei mélyére pillant. Magabiztosságot, és hatalmat sugároz, ha csak töredékét is annak, amit birtokol, remélve, hogy így felkeltheti a másik figyelmét.*
*Míg a két férfi egymás felfrissítésével van elfoglalva, ő befejezi az elemzésüket, és a tettek mezejére lép. Lassú, megfontolt mozdulatokkal áll fel ültéből, s sétál a nő felé. Félmosolya magabiztosságot sugároz, tekintetében lángol a hatalom. Mikor odaér hozzá, meghajol, majd mély, suttogó hangján köszönti.*
- Jó napot... Kegyed tán elégedetlen a kiszolgálással? - *Kérdi hamisan az előbbi jelenetre célozva, majd tettetett rosszalással tekint a fogadósra, ki ezt túlzottan is komolyan véve, hajbókolva tűnik el a konyha felé. Mikor ismét a nő birtokolja pillantását, tekintetével szinte provokálja, hogy szólaljon meg, hogy fedje fel előtte minden titkát... Majd félrenéz, egyenesen a két férfira, egyértelművé téve egyetlen pillantással, hogy maradjanak, ahol vannak, mert beszéde van velük is. Kisugárzása ellentmondást nem tűrő, s már enged érezni annyit hatalmából, hogy amazok ketten könnyedén észrevehetik, nem akárkivel akadt dolguk.*

Dante továbbra is helyén ülve figyeli a népet mikor meg pillantja azt a férfit akit eddig a nő figyelt.
A férfi már önmagában is elég erőteljes kisugárzást keltett magából.
Dante végig kíséri figyelemmel ahogy az idegen a nő felé megy majd mikor feléjük néz Dante egyből észreveszi a tekintetet amelyet régen Falujuk vezetői szemében látott. Nem kellet sok hozzá hogy rá jöjjön mi a pillantás célja.
Dante oldalasan a széken ülve figyeli az idegen alakot könyökölve az asztalon fejét támasztva. Féloldalas mosoly ül arcára.

Majd meg szólal csukott szemekkel Lexnek címezve aki mellette az asztalon fekszik:

-Hm úgy látszik akire vártunk meg érkezett. *Mondja elégedett hangon.*
-Már csak a bemutatkozás szükségeltetik és aztán *majd mellette lévő Barátjára tekint *

Dante:
-Öhm Lex? Ébren vagy még ? Hahóó! *Majd asztallal szembe fordul és el kezdi lökdösni*

Dante körbe néz majd az asztal sarkán egy vizes köcsögöt lát meg amelyet fel emel majd sóhajt eggyet.
Dante:
-*sóhaj* Útálni fogsz ezért majd le önti Lexet hogy felélinküljön.

Miután Lex fel riad álmából Dante egy rongyot dob hozzá majd vázolja neki a helyzetet miért is keltette fel. És miközben beszél Fel hívja Lex figyelmét a nővel társalgó férfire.

Lex a hirtelen állapotváltozásra, a töle megszokott módon reagál.
hősiesen felpattan, és kivont karddal ront rá az ellenre, mint bármely edzett hacos tenni.
Ámbár nem ez történi, ültébe fel akar állni kivonni a pallosát, ami tul nagy hogy ülve megtudja ezt tenni, meg különben is mámoros eléggé, és ez a mutatvány egy hatalmas székdölögetős puffanásos, fémcsikorgós, kongós esésben elevenül meg.

Ésmég egy rongyot is ráterítenek.

-Itt a vég,.- morgja magának a hős lovag, és feltápászkodik, visszaálítja a székét, és visszaül az asztalhoz, és eme kedves gesztusnak hála, megrázza félhosszú üstökét amibőla víz a környzetükben ülöknek, Így danténak is kijut némi adag.

Majd miután befejezte ezt, nekilát megtörlni magát a rongyal, közben hallgatja barátja eseményvázolását, bár kicsit furának hat hogy némi buborékok lebegnek körülötte, de nah, volt ezzel máskor is, nem zavarja tulzottan.

-Szóval ő lesz az új feljabbvalónk.- veti oda az Ifjúnak.

Nagy levegőt, vesz, meditál rajta, mert igencsak elkerülte a figyelmét, viszont egymagámban az az ember olyan hatással van rá, amiet régen nem érzett. Ahogy tisztul az elméje, halvány fényt lát derengeni az idegen körül.

-Dante! Te is látod az aurát körülötte?- kérdi félvállról barátjátol.

~ Lyonnak ~

*A furcsa, kifürkészhetetlen mosoly továbbra is rajta maradt. Egy röpke pillanatra elszakad tekintete Lyontól, s figyelmével inkább a teli kupát ajándékozza meg. Jókora korty után a pohár ismét a pulton landol, majd vérvörös ajkairól kihívóan nyalja le az ott ragadt cseppeket. Talán megártott volna az ital? Koránt sem. Thalia módszerein talán olykor durvák, és viselkedése is hagy néha kívánni valót maga után, de azt el kell mondani róla, hogy az esetek többségében eléri a célját. Legyen az pénz, siker... Akármi! De ő sem volt mindig ilyen. Egykor elmondhatta magáról, hogy családja van és boldog volt. Igen, egyszer az volt, de ezek az idők elmúltak, alig egy hónapja... Mindent elveszített, mi egyszer az életben fontos volt számára. Egy szerelmet s vele egy férjet, és még egy gyermeket. Hát most itt van, hogy új életet kezdjen, s hogy megbosszulja a veszteségét.
Talán túlzottan is elmerül az emlékek keserves áradatában, így már csak arra ocsúdik fel, hogy valaki megszólítja. Meredten tekint maga elé, majd egy pillanatig habozik, hogy egy szökni készülő könnycseppet fogvatartson. Ismét sejtelmes mosolyra húzódnak a finoman ívelt ajkak, ahogy a megszólalóban felfedezi Lyont. A férfira emeli tekintetét, bár szeme még mindig rejtve vannak a másik előtt, hála a lepel óvó árnyékénak, s ezt az előnyt ameddig csak lehet, ki is élvezi, pláne most, hogy fájdalma megnyilvánult a vad kék íriszekben, mik csordultig teltek könnyel.*
- Jó napot Ambrose Úr...
*Szól halkan, mégis jól érthetően. Hanglejtéséből némi furcsa irónia cseng ki.*
- Hogy én elégedetlen...? Csöppet sem!
*Némi szünet után folytatja.*
- Már megtudtam, amit szerettem volna, hála kedves fogadós barátunknak....
*Büszke lenne? Talán, kicsit, s az érzelmek haloványan kiülnek arcára is.*
- Minek köszönhetem a jelenlétét Uram?
*Tisztelettel beszél, s kíváncsian. Majd a kupára pislant, s ismét meghúzza azt.*

OLy jellemző volt a váltás a szegény negyed és maga a városköz választóvonalán. Taán nem véletlen,s tán az meglepő lehet hogy egy nő, kin hosszú vörös selyemkabát és annak kapucnija fejére téve lévén mit kereshetett egyáltalán egy lepusztult környéken. Megvolt rá a maga benfenntes oka.az utcákat járva nyugodtan lépkedett célja felé, mit sem törődve a kíváncsi fürkésző tekintetekkel, ám igen, igyekezett testét minél jobban elfedni, hiszen bár már jócskán alant járt a nap,s közelgett az éj, a szürkület, de mégis még az enyhe fény ellen is védekeznie kellett valahogyan. hamarosan meglátta az épületet, mely úticélja volt. Megállt, majd a csuklya alól kémlelte körbe az épület falait, ódon magasztos vonalait, kimunkálását,s csak némán konstatálta magában hogy remek helyet választott az Érkező...
ajkaira sejtelmes félmosoly ült,s így haladt a bejárat felé. hosszú ujjai a kilincsra fonódtak, majd lenyomva azt lépett be a helységbe,s zárult be mögötte az ajtó. Kint már látta a fogatot, ám nem adott neki különösebb jelentőséget, hiszen sejtette hogy Ő nem egyszerűen gyalog jár...ennyi kijárt neki, nem véletlen.
Sejtette hogy a tompa ajtócsapódásra néhányan a bentiek közül majd felkapják a fejüket, de igazából ez egyenlőre elenyésző dolog volt, egy fürkésző pillantással ő volt az, kit nem lehetett zavarba hozni.
Majd előtűntek a hosszú fehér ujjak,s hátrahajtották a vörös selyemcsuklyát fejéről, mely alól hosszú ébenvörös göndör tincsek tűntek elő, vörös ajkak és különös fényben tetsző zöld szempár.Érezte a vadászok jelenlétét, hogyne érezte volna,s abban is biztos volt, hogy minden bizonnyal már érkezte előtt azok is érezték hogy egy különleges személy fog hamarosan betoppani. Sejtelmes tekintetet végigszaladt a bentieken, hosszasan elidőzve egy hölgyön és főleg inkább a mellette állón. Hatalom, erő, tisztelet...ez sugárzott a szikár férfitestből, egy aura, melyet akarva akaratlan megérez egy magafajta...
a fekete csizmák halkan kopogtak a padlózaton amint elindult,s egy üres asztalnál helyet foglalt, pont azon asztallal szemben, ahol két férfi éppen üldögélt. kényelembe helyezte magát, lábait keresztbe téve, mely során a vörös selyem anyaga némiképpen láttatni engedte formás vádliját és térdeit. várt.várt a sorára,s közben egy sejtelmes mosollyal viszonozta a szúrós pillantásokat mik nem neki, hanem a vámpírnak szóltak, mellyel még mindig nem volt képes némely vadász megbékélni,s remélhetőleg nem fognak itt a torkának ugrani, melyhez bizony neki is akad akkor néhány keresetlen szava. Nem volt hozzászokva hogy elvegyüljön a vadászok között, noha a szóbeszéd Mendez révén körbejárt, miszerint létezik valahol egy vámpír, ki fajtájának árulója,s becsben tartott vadász...ám a szóbeszéd most itt, ezen falak közt, ezen asztal mellett testet is öltött...s várta a fejleményeket. auráját nehéz lett volna "bemérni", hiszen kettősség jellemezte, keveredett benne a vámpíri bűz elegye és a vadász szent erejének forrása...csupán Ő lehetett az, ki képes volt e groteszk elegy valós mivoltát megfejteni,s ő sem véletlenül...

~Lex-el mialatt várnak~
Dante Törölgeti magát még Abból amit Lex ráöntött még előbbi incidenséből.
Majd miközben Törölgeti magát figyeli amit Lex suttog neki meg figyeli.

Dante Lexnek:
-Igen észrevettem *majd az ajtó felé pillant* de Rajta kívül mást is érzek közben nyakában apró átlátszó kristálya fehéren vibrál amit azonnal el is rak. De nem egészen érti mert a szörny jelenlétet csak félig érzékeli.
Mintha két személy közeledne az ajtó felé.

Mikor az ajtó nyílik Dante Össze szűkült szemekkel figyeli az ajtót. Mikor be jön rajta az idegen. Meg lepődik hogy egyetlen személy lép be az ajtón, majd végig figyeli minden lépését mikor az fel fedi kilétét, azonnal hangulatot vált és széles mosolyba vált át és el kezd röhögni magában közben végig figyeli tovább a nő lépéseit, persze próbál nem feltűnően de végig a nőt nézi Teljesen el felejtkezve Lex-ről.

Majd el merülve gondolataiba, hirtelen meg rázza a fejét és fejbe csapja magát. És Lexre néz Majd mosolyogva Irreálisan békésen.

Dante:
-Óh Lex nem nézel ki valami jól nincs kedved meg mosakodni? Addig én itt megvárlak.

Lex is érezi a nőben rejlő, "másságot" Csak úgy mint Dante de őt valahogy más köti le. És Széles vigyorral néz tovább Lexre közben mellette néha néha viszanézve a nőre majd mondja boldogan Lex-nek

Dante:
- Hát Barátom Csoda esténk van nemde? *két kezével könyökölve az asztalon el takarva száját mintha gondolkodna.

Rátámaszkodva minkét kezével, hátá nekivetve a székének Lex próbálja összeszedni magát, majd egy nagyot fujtat.
Lustán az ajtó felé néz, mit néz barátja, és a bejött nőt, csak úgy némi férfias, és némi emberi érdeklődéssel hanyagan végigméri, majd megintcsak a pultnál álló két harcosra összpontosít.
-Hát nem furcsa, ily vörös üstökkel, egy nő nem semmi.- Vigyorodik el kajánul-
-Látom tetszik akkor hát úgy teszek, ahogy szeretnéd megnézem én azt a lóitatót, gondolom találkoztál vele már.-
Majd feláll, és mélyen meghajol barátja felé.
-Igen csodá esténk lesz.-
Mondja a lehető legkajánabb vigyoráal és elindul az ajtó fele, közben a velük szenben űlö hölgy felé meghajol, és sármos mosolyát elővillantja. Majd hozzá illő módon kicsörömpől az itatóvájuhoz, mélymerülést bemutatni.

Leült,s közben már egy kiszolgáló oda is röppent hozzá, aki szintén csodálkozva meredt az ébenvörös hajra. A dús ajkakra alig észrevehető félmosoly kúszott, igen, hányszor de hányszor látta már az ilyen meglepett méregető tekinteteket, főleg mikor az ódon üvegfal mögött állnak hiányos öltözetű kolléganői, ámbár ő maga többnyire csupán sokatsejtető darabokat visel mintsem keveset, szereti meghagyni a dolog varázsát, a misztikumot, mit egy férfi oly előszeretettel imád felfedezni...
-Egy pohár vörösbort legyen szíves.-hangzott fel a csengő női hang, majd mielőtt a kissé zavarba jött férfi elment volna, még hozzáfűzte sajátos hangnemben-...édeset...-mondta,s azzal a férfi egy zavart arckifejezéssel elvonult hogy kiszolgálja a feltűnő egyéniségű hölgyet.Nem kerülte el figyelmét hogy a vele szemben ülők közül az egyik igencsak méregette,s ő magabiztosan nézett a férfi szemeibe,s kúszott apró mosoly a vastag ajkakra. Majd mintha észre sem venné hogy méregetik mint valami tárgyat körbepislantott a helyen, olykor-olykor megpihentetve tekintetét a nő-férfi beszélgető pároson.
Majd a kiszolgáló visszatért,s letette elé a vöröslőn csillanó édes nedűt, meghajlás,s azzalújfent visszavonult munkájához. Egy sugárzómosolít villantott a távozó felé. Jobb dolga egyenlőre nem akadt, így először megízlelte a bort,majd letette a poharat,s nem titkolva kezdte most már ő is figyelni a férfipárost. Balja kecsesen álla alá nyúlt,s alig érintve tartotta azt. közben ajkairól szüntelenül nem tűnt el a titokzatos félmosoly mint ahogy a lélektükreiből sem a sejtelmes kifejezés.
Miután a lovag felállt,s kifelé menet meghajolt előtte sugárzó mosolyt küldött felé egy apró biccentéssel egyetemben, mely során tincsei félig arcába hulltak.Tudta mivel lehet a férfiakat levenni a lábáról, s nemcsak egy egyszerű halandó férfit, hanem akár egy vérfarkast vagy vámpírt is. Utóbbival nagyobb esélye volt, hiszen ő maga is vámpír volt,s egy vámpír egy szenvedélyes légyottért bármire hajlandó, csupán azzal a ténnyel nem számolnak, hogy az ölelő vámpír karjaiban a szenvedélyen kívűl a Halállal is randevúznak...Igen, olyan személy volt ő, ki világok határán evezett valahol, nem volt halandó, csupán külseje tette hozzájuk hasonlóvá, vámpír volt, de mégis fajtájának szégyenfoltja, önön lényének ellensége,s bár vadász volt,mégsem volt egészen közéjük való sem,mert vámpír lévén az örök kétely mindig ott fog lebegni árnyékában...De akkor hol az igazi helye a világban?Vajon a Sors miért űzött vele íly kegyetlen tréfát?!Oka volt vajon ezzel?Talán...egy groteszk létforma...ennyi volt csupán.
elmélázásából az ajtó halk csattanása rázta fel, amint a lovag távozott azon át. a vele szemben ülő férfi egyedül maradt. Vadász volt ő is,mint ahogy a távozó is, ezt tisztán érezte, sőt mi több a bentiek nagy része mind mind vadász volt...nem ok nélkül.Kacér mosoly és pillantás, ennyi volt mit a szemközti férfi felé küldött, majd figyelme ismét a borra terelődött.

Dante figyelemmel kíséri míg barátja ki sétál majd, magához inti a csaplárost. Mikor a csapláros meg érkezik Dante meg kéri hogy hajoljon közelebb majd a csapláros fülébe súg valamit mire az vissza siet a pult mögé.
Dante fel áll. Majd el indul azon az útvonalon melyen barátja is indult de félúton meg áll, mert valami meg állítja gyorsan meg fordul de nem lát senkit. Majd tovább indul meg nyugodva de hirtelen előre esik félúton meg állítva magát hála egyensúly érzékének ekkor veszi észre hogy köpenye az asztal alá csípődöt melynél ült. Gyorsan ki húzza alóla majd le porolja magát.
El indul tovább lassú léptekkel közben meg nézi hogy a férfi és a nő még mindig társalog gondolja nem lesz probléma ha néhány asztallal odébb költözik. Mikor azon asztalhoz ér melynél a nemrégiben érkezett nő ül szembe fordul az asztallal majd a nő felé mély meghajlással.
Dante:
-Jó estét Hölgyem. Gyönyörű szép esténk van nemde ha esetleg nem bánja, helyet foglalnék ezen asztalnál és társaságul szolgálnék.
Emellett bátorkodtam rendelni némi frissítő nedűt is ha már csak így ide toppantam.
*mondja végig a nő szemébe nézve fürkészve a megoldást vajon miért érez ily kettőséget a nő jelenlétében majd ki egyenesedik és vár a nő válaszára ezalatt, az asztalhoz érkezik a csapláros egy kancsó vöröslő borral.*

Eltűnődött, ahogy állát gyengéden támasztotta meg,s figyelte környezeteminden apró rezdülését. Olykor el-elbámészkodott egy-egy jelentéktelennek tűnő dolgon, egy asztallapon, a falon egy képen, majd tekintete mégis vissza-vissza vándorolt a beszélgető párosra. A nőt csak futólag mérte végig, de a férfin mégis akarva-akaratlan de hosszasan elidőzött a tekintete. Végigmérte alakját, látszott hogy harcedzett volt, ruháját, melyen látszott hogy nemesi vonásokat birtokol, majd végigmustrálta arcát is, a hosszú ébenfekete tincseket, a markáns állat, erőteljes arccsontot és finoman ívelt orrot...igen, le sem tagadhatta volna ki is ő. emlékeiben halovány képként él a Mester személye, csupán sokat hallott róla,s tán egyszer még látta hátulról, mikor Mendez igyekezett meggyőzni őt arról hogy belőle mint vámpírból ő majd igazi vadászt farag,s hogy gondolják meg milyen előnyre tehetnek vele szert...ő az ajtóból leselkedve mint egy kíváncsi kisgyerek csak egy széles vállat és hátat látott,s pár fekete tincset. Dea hangjára még élénken emlékszik...igen.
Gondolataiból egy hang zökkentette ki, a szemközt ülő férfi felállt,s a szék recsegése, tolódása keltette fel figyelmét. Látta, amint a köpeny vége beakadt, de csak mosolyt csalt ajkaira a kis közjáték, a férfi kis szerencsétlenkedése, hogy majdhogynem orra esett, pont előtte. Majd a férfi is elindult kifelé, de mégis megállt. figyelte mozgását, noha érezte auráját,mégis eddigi teljesítményéből egy kezdő vadászt saccolt volna ki, mégha a valóság másképpen is volt...
a férfi felé fordult és meghajolt. Kíváncsi tekinteteket szegezett neki, majd amásik belekezdett mondókájába. megvárta míg az befejezi,s csak azután szólalt meg.
-önnek is szép estét Monsieur.Parancsoljon.-mutatott a szemközti székre kezével.
-Kellemes társaságnak mindig örvend egy hölgy.-mondja sejtelmesen mosolyogva, majd az odetoppant borra csak elmosolyodik.
-Kedvelem a bort, de remélem nem azzal a céllal ült mellém hogy leitat Monsieur.-nevetett fel halkan. ó hányan próbálkoztak már ilyetén trükkökkel...de rá nem hat az alkohol, de elég ha ezt ő tudja...rengeteg titka volt még, amik nem hiába voltak titkok.

Dante egyből helyet foglal békés mosollyal miközben le ül el tekint a nő férfi párosra. Majd vissza a nő sejtelmes tekintetére.
Miután a bor meg érkezik Dante a nő szavain egy halk nevetést ereszt majd tölt magának egy pohár bort és ha a nő kupája üres neki is tölt.
közben mondja nyugodt hangon.
Dante:
-Ugyan hölgyem nem ez a célom vele. Csupán nagy borkedvelő vagyok magam is, és csak azért iszom mert egészséges *közben fel emeli poharát kicsit forgatja benne a vöröslő bort* Segít az emésztésben ha az ember már egy jót vacsorázott *mosolyogva majd poharára veti tekintetét amelyet közel emel szájához és kicsit* és emellett remek vérképző is *itt szinte egy pillanatra a nő arcára nézett, és vissza a pohárra* segít fittnek maradni.
*majd le húzza a pohara tartalmát, és le teszi poharát majd ismét a nőt nézi*
Tehát el hiheti nekem semmi ártó szándék nem ötlött a fejembe, csupán csak az hogy egy ilyen szép éjszakán egy ilyen szépséget meg kell jutalmazni.
*Fel emeli jobb kezét és el fordul mint aki bocsánatot kér*
-És Bocsásson meg ha tolakodásnak tűnik, de ha szabad kérdeznem honnan érkezett egy ilyen szépségek mint ön, erre a majdnem isten háta mögötti vidékre ahol oly sok ember álruhába öltözött szörny él?
*Közben vissza fordul és békés tekintettel néz a nő felé miközben tölt magának még egy pohárral és végig azt próbálja meg meg fejteni magában mi lehet az amiért ebből a nőből negatív sötét energia úgy árad mint a saját vadász véréből a tiszta energia. Vajon mit rejtegethet? kérdezi magában*

Oly sok volt a titok és a megválaszolatlan kérdés de mégis voltak dolgok, mik jobb ha a maguk árnyékában maradtak meg.Voltak dolgok, amikről jobb volt nem tudni mint ismerni azokat, akárcsak Pandora szelencéje...
A férfi leült hát vele szemben,s csakhamarkitöltötte magának a bort, neki még nem kellett, hiszen ő lassan kortyolgatjaa bort, nem rohan a dolgok elejére.Csak mindent szép lassan a maga megszokott kis ütemében. Tekintetéből nem tűnt el az a sejtelmes csillogás, mely oly jellemző volt rá, mely miatt már oly sok férfi vesztette el a fejét.
Halkan felnevet a férfi mondandóján.
-Egészséges? egy bizonyos mennyiségig talán, de utána már jócskán elbódítja még a magabiztos elmét is Monsieur...úgyhogy csak óvatosan.- figyelte amint felemelte a poharát és lassan megforgatta, mely következtében a vöröslő nedű kisebb övényt képzett,s csillant át vöröslő színe a pohár üvegfalán. Az újabb megjegyzésre tekintete a másodperc törtrészére megvillan. tudta hogy a másik nem tudhatja ki is...mi is ő valójában, esetleg sejtheti, érezheti az őt körüllengő sajátos aurát, ellenben megjegyzése mégis úgy tűnt célba talál...találna, ha nem tudná olyan jól palástolni megnyílvánulásait, hiszen a megtévesztés mestere volt ő, annak kellett lennie, hogy képes volt mindezidáig életben maradni, hogy képes önön "vérét"is megtéveszteni,s mindezek mellett oly sok férfinak kellett már hamis ábrándokat kergetnie vele kapcsolatban...szerelem?!Számára egyszer jelentett valamit ez a fogalom, mikor még Étienne képes volt elvarázsolni, ám e heves érzelem csakhamar a legnagyobb gyűlöletté alakult át,mikor a férfi akaratán kívűl vámpírrá tette, csakhogy a játékszere maradjon az örökkévalóságig...Gyűlölte ezért, s azért mert két világ közé taszította, ahol élete tán egyik legnehezebb döntését kellett meghoznia, s ő megtette...
A vörös ajkakara sejtelmes félmosoly kúszott,s így válaszolt.
-Ejnye Monsieur, csak vigyázzon, nehogy a túl sok bor miatt felszökjön a vérnyomása...annak bizony kellemetlen következményei lehetnek...de ne legyünk derűlátóak-mondta, majd megemelte a poharát,s a férfi felé intett vele-Egészségére.-köszöntötte amásikat,majd belekortyolt a mézédes borba.
-Megjutalmazni?-húzza fel kíváncsian mindkét szemöldökét.Más esetben talán kikezdene a férfivel, de nem teszi meg, a vadászok nála tabunak számítanak, noha tudta néha mikor nem figyelt Mendez is sóvárgó pillantásokat mért felé. de nem tehette, foglalkozása,s egész lénye képlékeny dolog volt a vadászok között.S a másik még oly zöldfülünek tűnt, mégha talán nem is volt az, de biztosan fiatalabb volt tőle, noha korábban akadt már dolga fiatalabb férfival is, de az még azelőtt volt hogy fenekestől fel nem fordult az élete.Ehelyett csak megfontolt szavakkal válaszolt,apró kis flörtparázzsal a mondataiban.
-Monsieur, még a nevét sem tudom és máris ilyen ajánlatokat kapok öntől, nagyon hízelgő ez rám nézve, de ne szaladjon ennyire a dolgok elé...-s egy sugárzó mosolyt küldött Dante felé.
kíváncsian hallgatta tovább, majs ismét a már jól ismert sejtelmes mosoly költözött arcára.
-Nem mondták még önnek, hogy túl sokat kérdez?-titokzatos pillantás.
-Álruhás szörnyetegek?-kérdezett vissza mintha mit sem értene az egészből, hiszen tudta jól a másik is vadász, de hiábaáll a vadászok tulajdonában az épület, ettől függetlenül még nem volt kizárt hogy egyszerű népek is betértek ide, kiknek tán fogalma sincs arról mi zajlik már jóideje a világon, a városban...Egy vadász mindig tartsa titokban kilétét, főleg ha nyomós oka is van erre...
-tulajdonképpen már jó ideje Calodan városában élek, lassan talán már azt is állíthatom hogy "helyi" vagyok.Ellenben ahogy elnézem ön bitosan nem idevalósi...-terelte a szót a férfire, és annak kilétére.Macska egér játékba kezdtek.

Dante pislog egy kettőt majd feleli kezeit és bocsánatba kezd
Dante:
-Oh Pardon Elnézést kérek hogy így bemutatkozás nélkül le ültem, a nevem Dante, Dante Firefox *Mondja nyugodt hangon majd nyugodtan vissza helyezi kezeit az asztalra.
Közben vissza néz a nő arcára és viszonozza a mosolyt.
Majd meg hallgatja a nő szavait. Majd nyugodt természetes egy csipetnyi vidámsággal a bor hatása miatt.
Dante:
-Igen igaza lehet Elnézést ha esetleg tolakodtam néha nem veszem észre magamat. És Ahogy látom szeme nem csak hogy szép de még éles is, hisz kiszúrta, hogy igen nem ide valósi vagyok de ahonnan én jövök már nem létezik így szóra sem érdemes amolyan világutazó vagyok.
Majd Dante ismét felteszi szája elé bal kezét és oldalasan könyököl az asztalon. és mondja változatlan hangnemben.
Dante:
-Ugyan akkor vendégem nevét sem tudom még ha esetleg kegyed el árulná, nekem. No persze ha kegyed nem szeretné meg értem mai világban már egy név is sokat mondó lehet. Akkor majd úgy emlékezem önre mint a hölgy ki be ragyogta szépségével eme éjszakát. *Mondja mosolyogva*
Dante *Mintha hangosan gondolkodna*:
- Ugyan akkor elképzelésem sem lehet hogy egy ilyen szép nő miféle tevékenységet űzhet kenyér keresés gyanánt? Hisz bizonyára jól megy a dolga, hogyha ez a szép külső ilyen szép tud maradni.
Dante Végig méri a nő küllemét tüzetes ebben majd ismét poharához nyúl. Fel emeli poharát
Dante:
-Az ön egészségére *vidám arcal* Majd le hajt egy keveset a pohárból.

Miután Lex megmosdatta magát, és néminemű frissítő séta után úgy dönt, hogy edves barátját megnézi hányadán is áll.A fogadó ablakához oson, és csk épphogy a szeme ltszik az ablapk párkányán, néz be.
-No nemsokat teketóriázik Dante-
Mondja magának, majd az ajtó felé vevti magát, és a sajátos hevével feltépi azt, majd belép, amit a vaskos fa recsegéssel káromolja meg.
Széles vigyorral körbenéz az embereket, hol is van barátja, kicsit tettetve hogy nem találja, kicsit elidőzve a tiszteletet parancsoló emberen, és társán, majd miután megtalálta a vörös hajkoronával böszkélkedő szépséget peckes, úrias léptekell odalépked, amit fémvértje hangos és nagyon vidám csilingeléssel jutalmazza meg Lexet és az egész társaságot.
Majd mégszélesebb vigyorral, má már teljesen rízsszemnyie zárt mosolygós szemekkel, kajánul Dante vállára teszi a kezét és így szól hozzá.
-Hohó megzavartam valamit, kedves barátom, vagy elviseled te , és ön is kedves ismeretlen hölgy, ezt a bádogos iszákos szélhámost ?-

A beszélgetés kellemes hangulatban telt, figyelmesen követte a férfi minden szavát és tettét, semmi sem kerülte el a figyelmét, ez alap dolog volt, figyelt,s felmérte a terepet, az embereket. Egyetlen szerencséje az volt hogy odakint már lement a nap,s idebent sem kellettattól tartania hogy bármi rá nézve kellemetlen dolog érné. legalábbis egyenlőre, hiszen aurája mégis oly felcsigázva simította végig a vadászok érzékeit, megcsalatkoztatva azokat.Tudta hogy így van,s hogy valószínűleg nem ok nélkül keveredett mellé ezen vadász sem, de nem bánta, hiszen tisztában volt vele, hogy bár amásik sokat sejthet, de száz százalékosan nem lehet biztos abban kivel, miféle lénnyel is áll szemben valójában...a sors fintora volt ő csupán...
-Szóval Dante Firefox, örvendek Monsieur.-mondta,majdkezet nyújtott a másiknak.
-Valóban manapság veszélyes lehet bármit is kiadnimagunkról, de ne aggódjon, engem nem kell félteni-sejtelmes pillantás-szólítson csak Giselle-nek.-árulta el egyenlőre csak keresztnevét.
Magában somolyog a kedves bókokon, mondhatná hogy már hozzászokott, hiszen a férfiak mind mind így szeretnék levenni a lábáról, de ettől függetlenül örömmel vett minden apró kis pozitív megjegyzést.Mondhatná hogy már a megszokott rutin miatt reagálja le a dolgokat, de nem, nála ezmind ösztönösen jött, bár sokszor számító volt, de pont ezért volt más mint egy magafajta, hogy ő odafigyelt kuncsaftjai éréseire, máramikor halandóval töltött egy-egy éjszakát, a többiek...nos, más kategóriába tartoztak.
-ön nagyon figyelmes Monsieur Firefox,meglep hogy egy idegen nőt íly odafigyeléssel és bókokkal halmoz el, ön egy igazi úriember.-mondta mosolyogva.
Kíváncsian vonta fel szemöldökét Dante megjegyzésére.
-Nem létezik? Az meg hogyan lehetséges?-kérdezte kíváncsian, erre bárki visszakérdezett volna.- Szóval egy kalandor, egy utazó, egy vándor, ezek szerint nem marad meg sokáig egy helyen, ha nem tévedek. És akkor mi hozta Calodan városába?-kérdezte meg, noha sejtette hogy miért is van itt a vadász...teljesíteni szent küldetését.
Halkan felnevet a férfi megjegyzésén.
-Monsieur Firefox, a szépség egy múlandó dolog,mint oly sok minden más, a külsőnél sokkal fontosabb az, amit az ember lelke takar, nem gondolja?-s lélektükrei sejelmesen csillogtak.
-S hogy mivel keresen a kenyerem? Társasági lény vagyok mint oly sokan mások,s csak egyszerűen úgy tudnám megfogalmazni hogy egyfajta "lélekbúvár" vagyok. Segítek másoknak felfedni legtitkosabb vágyaikat, meghallgatom őket, beszélgetek velük és sok minden másban is a segítségükre vagyok...-felelte titokzatosan,s ezzel nem hazudott, hiszen tényleg így volt, csupán nem mondta ki nyíltan hogy nemcsak lelki támaszt nyújt, hanem testi felszabadulást is ad.s mindemellett valódi foglalkozásáról mit sem árult el, hogy ő is olyan részben akárcsak a vele szemben ülő férfi;vadász...
Csakhamar nyílik újfent az ajtó,s az előbb távozó lovag érkezett vissza, majd lépdelt az asztalukhoz, miközben vértje halkan csörrent testén. Kedves mosolyt küldött a lovag felé.
-Nem zavart meg semmi különöset Monsiuer, ha gondolja foglaljon helyet ön is köreinkben. Remélem nem bánja Monsieur Firefox...-mondta a lovagnak, majd fordult Dante felé, s hellyel kínálta a lovagot.
Apró mosoly suhant át telt ajkain.
-Iszákos és szélhámos?-vonta fel szemöldökét vidáman.-Édes borral megkínálhatjuk, de megcsalatkoztatni nem tudom mennyire leszünk képesek Monsieur.-mondta sejtelmesen.

Dante Nyugodtan egyik kezén könyökölve hallgatja a nő szavait. Majd mikor a nő kezét felé nyújtja bemutatkozás után Dante meg foglya a nő ujjait és kéz fejére egy csókot ejt majd mondja:
Dante:
- Örvendek.
Majd vissza ül helyére közben félig teli üres poharát meg tölti ismét borral. közben hallgatva a nőt. Mikor a nő meg említi Dante úriemberre vonatkozó állítását Dante szét tártja kezeit enyhén előre biccentett fejjel mondja Dante:
- Ugyan egy ilyen szép hölgynél ez már csak természetes.
Majd ismét vissza hajol az asztal fölé folytatva a társalgást Dante:
-Igen nem létezik már, ennek oka hogy sok ellenségünk volt anno de ez már a múlt nem is érdemes róla beszélni *kezével legyez maga előtt mosolyogva*
-Hogy miért is kötöttem ki itt hm *itt el gondolkodik* Lássuk csak talán mert mostanság rosszul ment az üzlet és utazásaimhoz eme város volt a legközelebb. És hát *Mondja nevetve* a szükség nagyúr, *hasára téve kezét* és vándorlásaim során hallottam hogy itt egy magamfajta ember számára rengeteg dolog akad.
Majd ismét a nő válaszait meg hallgatva *nyugodt hangon* Dante:
- Hölgyem a szépség bár mulandó szemei mégis többet képesek mesélni mint bárkié ezen korban *Mondja mosolyogva enyhén csukott szemmel majd a mondandó ja végén ismét ki nyitja és a nő szemeibe néz* Szinte árad ön szeméből az évek tapasztalata ezért mondtam hogy ön gyönyörű.
*Majd meg ragadja poharát* mindkét kezével az asztalon.*
-Gondolom a munkája során rengeteg emberrel találkozott és mindannyijuk sorsából fel csípet némi tapasztalatot.
később a beszélgetés folytatódott míg nem a fogadó ajtaja ki nyílt és Lex jön vissza.
Mikor Lex az asztalhoz kéredzkedik és Dante vállára helyezi súlyos kezét Dante és a széke kicsit oldalra roggyan. Majd lassan Lex felé néz kicsit hűvös tekintettel Dante majd Tettetett mosollyal hízelgő hangon.
Dante:
-Persze miért ne Foglalj helyet Barátom, hozatok neke is inni. Rögtön jövök.
Majd Hirtelen fel áll mire el kezd meg inogni majd kicsit furcsa hangnemben
Dante:
-Azt hiszem hirtelen álltam fel, és túl sokat *Majd hirtelen* előre dől és kiterül a földön*
A Földön arcával a földön feküdve felmeli jobb kezét a és tompa hangon kiáltja Dante:
-Csapos 1 kancsó Bort még legyen szíves!
Pár perc elteltével Dante négy kéz lábra áll majd lassan fel áll kicsit szédülve közben a bor meg érkezik. Dante ismét helyet foglal a széken majd ültő helyében ismét normális hangon és szédülés mentesen Dante:
-Elnézést az előbbiért *mondja tarkóra tett jobb kézzel* hol is voltunk? Áh igen persze nem zavar mondja Lex mellé mutatva egy kicsit majd egy pillanat alatt Lex-re mutat észrevéve merre is mutat.
Miután sikerült magát "józanítani" körbe néz Majd Lex felé néz Dante:
- És Barátom már jobban érezd magad? Jól esett a frissítő nemde? *mondja ismét mosolyogva Tiszta hangon.*